2013 végén a BKF Fényíró Filmklub vendége Antal Nimród volt, szerencsére forgó kamerák kereszttüzében.

Többek között szó esik pályakezdésről, az amerikai forgatások tapasztalatairól, és nagyon-nagyon sok alázatról.

A közel kétórás beszélgetésből kiragadtam néhány fontos gondolatot, amiket aztán kommentáltam is, de mindenképpen érdemes végignézni, és okulni belőle.

„Nem kell, hogy az én ötletem legyen, hanem a legjobb ötlet kell, hogy legyen.”

-Terry Gilliam

A filmkészítés kollektív erőfeszítés. Ha a rendező egója ránehezül az egész produkcióra, akkor az ott dolgozó emberek tömkelege egyszerűen nem teljesedhet ki és nem adhatja bele tudása legjavát. Arról nem is beszélve, hogy egyes stábtagok már elfogyaszthattak száz rendezőt is, mire odakerül, hogy segíthessen neked az első filmed elkészítésében.

„Ha föltesznek egy olyan kérdést, amire nem vagy felkészítve, nyugodtan mondhatod, hogy erre nem gondoltam.”

Érdemes nyitottnak lenni a különböző ötletekre, mert egy idő után rendesen be tud szippantani a készülő film, és fel se tűnhet, hogy valami csak a te fejedben működik. Egy csomó kreatív ember vesz körül, akiknek ugyanaz a célja: hogy jó film készüljön. Ezért nincs értelme az egoméricskélésnek, mert csak az energiát emészti fel, és még a stáb is meggyűlöl közben. Hagyd dolgozni a kollégáidat, az utolsó szó úgyis a tiéd. A rendező egy szűrő, aki mérlegeli a lehetőségeket, és dönt, hogy mi
maradjon.

„Ne nyafogj.”

A film művészet. Néha nem. Ha szerencséd van, meg tudsz élni belőle. Ám ez nagyon ritka. Ha elég elhivatott vagy, akkor el kell vállalni olyan melókat is, amikhez nem igazán fűlik a fogad. De akkor is úgy kell nekiállni, hogy a legjobbat hozd ki belőle.

„Nincs ciki munka.”

A filmkészítés kiváltság, még ha nem is legdédelgetettebb terved formálod mozgóképpé. Csoki reklámok készítésével is gyakorlod a szakmád, tapasztalatokat gyűjtesz, fejlődsz, és még enni is tudsz.

„A tudást a gyakorlatban szereztem meg.”

„Hajlékonynak kell lenni.”

Fontos, hogy legyen egy pontos elképzelésed, amivel terepre mész. A storyboard rettentően hasznos eszköz, amivel könnyen fel tudod vázolni öt-tíz, vagy akár ötven-száz embernek is a koncepciód. De ez nem azt jelenti, hogy tűzzel-vassal végig is vidd. Ugyanis forgatás közben rengeteg dolog befolyásolhatja a dolgok menetét. Lehet, hogy a helyszínen látsz meg egy hangulatos sarkot, ahol egyszerűen jobban működik az egész jelenet; lehet, hogy te észre sem veszed az említett sarkot, hanem
az operatőröd: ebben az esetben pedig tudd mérlegelni a lehetőséget, és ha jobban szolgálja a filmet, akkor tudj rábólintani. Nyitottnak kell lenned az új ötletekre, és ha kell, akkor ki kell dobni a forgatókönyvet a kukába.

De ez nem zárja ki az alapos felkészülést. Legyen meg a víziód, legyen meg az alap, aztán a stáb elkezdi feltenni a kérdéseket. Ha úgy is alakul, hogy teljesen átalakul egy jelenet, akkor is megérte rendesen felkészülni. A forgatás nem arról szól, hogy te kitalálod ott a dolgokat. Ha úgy mész ki, hogy nem tudod mi lesz, akkor abból jó eséllyel nem lesz semmi. Lehet, hogy jön isteni szikra, lehet, hogy nem. Legyen miből dolgozni. A semmiből nem lehet.

„A rendezés két dolog: látni kell, és kommunikálni.”

Ennél egyszerűbben tényleg nem lehet megfogalmazni. El kell tudnod képzelni, hogy a forgatókönyvben leírt szavak hogyan jelenjenek meg. Ha ez megvan, akkor képesnek kell lenned elmondani, kifejezni egy csapat másik embernek, akik nem látnak a fejedbe. Lehet, hogy neked bizonyos dolgok teljesen egyértelműek, de mások nem feltétlenül látnak bele abba a logikai láncba, amit felépítettél. Nem azért mert nem értenek hozzá, hanem egyszerűen csak mások vagyunk, máshogy gondolkodunk. Nem olyan egyszerű feladat ez, mint amilyennek látszik. Idővel és tapasztalattal (és kellő nyitottsággal és alázattal) persze könnyebb lesz. Az is megadatik néha, hogy találsz olyan embereket, akikkel egy nyelvet beszélsz, és félszavak is elegendőek.

„Minden film egy új problémarendszert fog hozni, amire nem számítasz, amire nem vagy felkészülve.”

Ahogy minden film felállítja a saját szabályrendszerét, úgy minden film forgatása is teljesen sajátos: más módszereket igényel, más problémákat teremt. Ez végül is teljesen érthető: más stáb, más színészek, akikhez másképp kell alkalmazkodni, új helyszínek, új körülmények stb.

Ami egyébként jó is. Ha valaki begubózik a saját komfortzónájába, és biztonságosan dolgozik, akkor kizárja az új impulzusokat. A nyomás szokott olyan megoldásokat kikényszeríteni, amikre nyugis, komfortos helyzetben nem is gondolsz.

„Ha nem kapom meg a játékot, akkor meg kell próbálni ezt-azt.”

A beszélgetésből sokat lehet tanulni szakmai hozzáállásról sőt, emberségről. De nem csak általánosságban hangoznak el tételmondatok, hanem néhány konkrét rendezői húzás is szóba kerül. Antal egy korai rövidfilmjét idézi meg, amikor Pindroch Csabának a feladata az volt, hogy feszülten várakozzon egy kocsiban. Pindrochnak nem ment a feladat, amitől egyre jobban szorongani kezdett. Antal ezt észrevette, és erre a szorongásra játszott rá azzal, hogy érthetetlen instrukciókat adott, amitől
a színész teljesen befeszült, és kész volt a jelenet. Nem elég annyi instrukció, hogy „most légy feszült”. Egy hiteles (vagy akár igaz) alakításhoz meg kell teremteni az érzelmi állapotot. Parancsszóra nem lehet érezni.

„Ne ordítozz senkivel, akit ki tudsz rúgni. Csak olyannal ordítozok, aki engem ki tud rúgni.”

A hatalommal való visszaélés nem csak a filmkészítésben, egyébként az életben is elítélendő. Ha nézetelérésed adódik valakivel a csapatban, félre hívod és higgadtan megbeszéled vele. Az senkinek nem tesz jót, ha elszabadul a kraken felvétel közben, ráadásul semmi sem oldódik meg általa. Idő és energia vész pocsékba, és még a stáb is befeszül. Nem kell jelenetet rendezni, hanem a jelenetet kell rendezni.

Zárógondolatnak pedig egy olyat választottam, ami annyira nem is igényel kommentárt.

„A rendező csak annyira jó, mint azok, akik körül veszik őt.”